Viszketett, égett, pirosodott a szemem. Kezdtem kutatni az előző percek emlékei közt. Mi az, amit ennyire nem akarok meglátni? Persze egóból gyorsan meg is válaszoltam, de a viszketés nem múlt el. Szinte ömlöttek a könnyeim.

Akkor itt mélyebbre kell menni, mondtam ki magamnak hangosan.

Két tenyeremmel letakartam a szemimet.

Kértem plejádi fénytestvéreimet, segítsenek... és már kezdődött is az utazás!

Ahogy sötét lett, az Univerzum szinte mágnesként vonzott magához. Éreztem, ahogy húz felfelé. Láttam az aranyszálat is, jó hosszúra kellett nyúlnia, hogy felérjek.

És... pikk-pakk ott voltam a Teremtőnél. Kértem gyógyítást, tisztítás meg persze hatalmas ölelést!

Aztán a plejádi csillagotthonomban találtam magam. Megint elmondták a feladatom, nem szavakkal, intuitív módon. Értettem. Értettem mindent, a baj nem azzal volt először sem. Valamiért még nem mertem beleállni a feladatomba. Bár egócskám elhitette velem (többször is), hogy már benne vagyok, a szívem mélyén tudtam, ez még nem a teljes felvállalás. Csak imitáltam, hogy vállalom.

Igen, azt a feladatot, amiért leszülettem, amiért elhagytam otthonomat. Azért, hogy azt a fent megélt, leírhatatlan csodát megvalósítsam itt a Földön is.

Igen! Valóban, jól bevállaltam! Aztán most meg húzom az időt, mert akkora a feladat... én meg kicsi vagyok... Szóval egócskámmal eljátszadozok, sokszor elhiteti velem, hogy már azt teszem, ami a dolgom, aztán meg visszabújok védőpáncélomba és hetekig elvagyok. Élem a "földi" emberek unalmas életét.

Na, pont ezt nem akartam meglátni!!! Szembenézni azzal, hogy lejöttem egy nemes céllal és el akarom sumákolni az egészet.

Szóval... ez volt az, amit nem akartam meglátni! Nem akartam meglátni, hogy még nem vagyok az úton, csak azt gondoltam. Nem akartam belátni, hogy nem húzhatom tovább az időt és nem játszhatom tovább az egós-bújócskát sem!!!

Emelnem kell a rezgésszintemet, tisztítani magam, meditálni napi szinten! És tovább nem úszhatom meg! Ez egyre világosabb lett számomra.

Azt is megmutatták, hogy próbálnak meg segíteni a legkülönbözőbb módokon.

A legegyértelműbb jel, hogy Botit leküldték, hogy tanítson; sokszor nagyon nehéz lehet neki. A legtöbbször nem látom meg a tanítást.

Tükröt tart, hogy vegyem már benne észre magam. Vegyem észre és végre cselekedjek! Ne húzzam tovább az időt!!! Itt az idő felvállalni a feladatomat! (Még ha pontosan nem is tudom mi az.)

Világos lett minden!

Ölelés, elköszönés és már indultam is vissza a nappalinkba. A viszketés elmúlt, a szemem már nem könnyezett. Tisztán láttam. Szó szerint (is).

Gyorsan begépeltem e pár sort. (Szemüveg nélkül.)

Most pedig megyek is tisztítani magam, hogy tiszta lélekkel vállalhassam fel a küldetésemet, azt a nemes feladatot, amiért leszülettem a Földre!

Talán így tudnám röviden megfogalmazni:

Ébredni, és ébreszteni,

Emelkedni és emelni,

Tisztulni és tisztítani,

Gyógyulni és "gyógyítani"

szeretni és ölelni!!!