Kristálymese

Ez a mese egy kristályról szól. Olyan ragyogóról, mint amilyen Te is vagy!!! 

Még ha néhanapján ezt el is felejted. 

Ezt a mesebeli kristályt Ametisztnek hívták. Ametiszt a patak medrében élt, a többi ragyogó kristállyal együtt. Szeretett itt élni. Örömét lelte a napsütésben, a patak hűsítő vizében, élvezte a lágy szellő simogatását.

Boldog volt. Ragyogása még szebbé varázsolta a patak vizét.

Egy napon hatalmas szél kerekedett, ami felkavarta a vizet és felkapta a kicsi kristályt és csak sodorta, sodorta messze otthonától.

Három napon át csak sodródott; közben hallotta a patak partjáról beszűrődő zajt, lármát. Hallotta, amint a kavicsok kárörvendően azt kiáltják: Látjátok, már nem is ragyog olyan fényesen!

Hallotta azt is, amikor megjegyzéseket tettek rá. Volt amelyik a formáját gúnyolta volt, aki a színét. A kicsi kristály érezte, hogy minden egyes gúnyos szó által veszít ragyogásából.

Tudta, hogy ki kell tartania. Legbelül érezte: nem számít ki mit mond, csak az, amit ő hisz saját magáról.

A folyó csak sodorta, egyre messzebb otthonától.

Nem veszíthetem el a ragyogásomat! -gondolta. Ezért igyekezett figyelmen kívül hagyni a külső zajokat. Ez először nem ment könnyen. Próbált befelé figyelni, de sokszor hangosabb volt a kintről jövő lárma. Amikor elszántan csak a saját ragyogására figyelt, egyre inkább ki tudta zárni a külvilágot. Minél jobban kizárta, annál ragyogóbb lett ismét, mígnem teljesen visszanyerte fényét.

A szél megállt, a sodrás lelassult. Körülnézett. Egy csodálatos helyen találta magát, ami hasonlított az otthonához, de valahogy sokkal szebb volt.

Fénylő kristályok köszöntötték, akik elismerően néztek rá. Ekkor egy hatalmas kristály-lény megszólította:

Látom megértetted, hogyan őrizheted meg a fényedet. Soha ne felejtsd el, amit ma tanultál:

A lényeg mindig az, amit Te gondolsz magadról! 

Soha ne hagyd, hogy a külvilág megfosszon a ragyogásodtól!

 Isten hozott közöttünk! Légy boldog és ragyogj!

...és Ő boldog volt és ragyogott!!!