Séta után...

Szeretem a fákat. Érzem az üzeneteiket. Beszélgetünk, de nem szavakkal. Eddig mindig úgy mentem oda egy fához, hogy kérek tőle gyógyító pránát. Aztán rátettem a kezem a törzsére, és "beszélgettünk".

Mai sétám alkalmával, a gondolataim és sarkam koppanásának figyelése közben olyan könnyedség kerített hatalmába, hogy már nem akartam kérni tőlük, adni akartam. Segíteni. Segíteni annak a fának például, amelyiknek a belsejét teljesen szétrágta a féreg.

Amelyik fa mellett elmentem, megérintettem és csak ennyit mondtam neki: szeretlek! Egész más érzések jöttek most tőlük, mint mikor kértem...

Elfogadás, megértés, megkönnyebbülés kerített hatalmába...